Mindenki életében van egy pont, amikor felteszi magának a kérdést: Hogyan jutottam el idáig? Lehet ez az autópályán hazafele jövet, a sötét éjszakában, vagy csak egy fáradt nap után hazasétálás közben, vagy egyedül a kávét iszogatva, az üres házban. Teljesen mindegy, hogy hol, hogy mikor jön el ez a pont. A lényeg, hogy eljön. Mert ha eljött ez a pont, akkor azt jelenti, belefáradtunk. Belefáradtunk abba, amibe hetek hónapok évek óta toporgunk. És két verzió van: vagy lefekszünk aludni, és másnap ugyanazt folytatjuk, a problémákat a pohár aljára döngölve, valami sötét negédes itallal leöntve, hogy még csak ne is látszódjon... 

Vagy sírdogálunk valameddig, felmérjük a probléma súlyát, és talán próbálunk tenni ellene. Pár napja azt álmodtam, hogy egy tenger fölött állok egy sziklán. Belelöktek a tengerbe, pedig nem tudok úszni. Azt kiabálta utánam, aki belelökött, hogy itt az ideje megtanulnom úszni. És nem ment, fuldoklottam, mindig lesüllyedtem a tenger aljára. Mindig fellöktem magam egy újabb levegővételért, de éreztem hogy az erőm el fog fogyni. Arra ébredtem, hogy levegő után kapkodok... vissza aludtam és ugyanonnan folytatódott az álmom. A tengerben próbálkoztam még mindig az úszással. Ott volt ekkor már Anyám aki sírt, hogy elveszít, és Apám aki tanácsokat adott, hogy kellene úsznom. Nem ment.. észrevettem, hogy a tengerbe benyúlik hosszan egy téglafal, nagy fehér keretes ablakokkal. Majd aki belökött dobott egy matracot, és azt mondta, kilyukaszotta, így csak annyi ideig tudok rajta lenni, ameddig el nem süllyed a matrac, gyűjtsek hát erőt, gondoljam át hogy fogok úszni, és mire ez meglesz, pont el fog süllyedni. Így is lett.... majd egy nagy hullám neki csapott a falnak. Ekkor felmásztam rá, és utánam kiabált, ne is próbálkozzak, az ablakok úgy vannak odarakva, hogy ha belekapaszkodok a párkányba, kiesnek és előbb utóbb az egész fal leomlik. Úsznom kell, ezt kiabálta! Nem ment. Belekapaszkodtam a párkányokba, és sorba hullottak ki az ablakok alól. Majd a keretbe kapaszkodtam, ami szintén gyenge volt, de nem esett ki egyből... így nagyon gyorsan, a keretekbe kapaszkodva kimásztam a partra. Megkönnyebbülve leültem a forró homokba, majd aki belelökött a tengerbe azt mondta... Megoldottad, nem úgy ahogy kellett, de megoldottad. Saját módszerrel ugyan, de megoldottad. Azonban egyszer akkor is meg kell tanulnod úszni...

Hogy mit is akarok ezzel mondani? Hogy miért álmodtam ezt? Mert nem tudom hogy jutottam idáig. Mert itt az ideje változtatni, mert igen, előbb vagy utóbb belefulladok.