Nem mondtam meg hol vagyok. Nem tudtad, hogy ott vagyok. A közeledben voltam. Éreztem a jelenléted a porcikámban. Aztán tudtad, ott vagyok. Ahogy odaléptem, és puszit adtál, mindketten tudtuk, hogy ennek egyszer sokkal forróbb vége lesz. Az éjszakába nyúló beszélgetés vége, a szenvedélyességem és a hevességem miatt vitába fulladt. Azt mondtad ezt imádod, ezt a szenvedélyt, ezt a tüzet. Mérges voltam rád. Azt akartam tudd, hogy hiába titkolod a lelkedbe látok. 

"Te az a férfi vagy aki kívülről adja a sebezhetetlen férfit, akit nem érdekli senki és semmi. Önző vagy, aki mindenkin átnéz, és csak a saját érdekeit akarja érvényesíteni. Amit akarsz meg is kapod. Ezt mutatod. És azt, hogy soha senki nem fog bántani, mert olyan vastag a páncélod, hogy nem tud semmi áthatolni rajtad. De tudod mit? Ez csak külcsíny. Ez csak az amit láttatni akarsz. Ha valakit ilyen közel kerül hozzád, és jobban megfigyel, mást lát. Azt látom, hogy neked egy nő kell.Olyan nő aki határozott, aki oda csap az asztalra, te pedig vissza. Te nagy betűs NŐt akarsz. Nem kislányt, akit nevelni kell, nem lánykát, akit mutogathatsz, nem csaj, vagy csajszi kell. NŐ kell. Nő akit meghódíthatsz. Nő, akiért ki kell fordulnod magadból, és szinte már könyörög minden csontod érte. Nő, aki nem adja magát oda, akiért tenned kell. Nő akihez bújhatsz, elmesélheted neki hogy néha még mindig az a duci kisfiú vagy belül aki nem tud érvényesülni. Nő, akivel úgy szexelhetsz át egy éjszakát, hogy reggelre nem álmos leszel, hanem újra szét akarod szedni atomjaira. Nő, aki főz neked. Nő, akinek főzhetsz. Nő aki szeret téged. Nő akit szerethetsz."

Csak álltál és néztél rám. Nem értetted honnan látom ezt. Megpusziltad a nyakad. Tudtam csókot akarsz, de a vörös rúzsom miatt, nem adhatsz. 

-Meg akarsz csókolni. 

-Meg. - válaszoltad. 

-De nem fogsz. 

-Nem. - válaszoltad.

Majd a kulcscsontom vonalát megcsókoltad. 

Hazáig az illatod éreztem. Okos nő akartam lenni, aki majd NŐ lesz. Aki ellenáll. 

És aztán ott feküdtem a dobozok között az ágyon.  Költözik és az utolsó nő vagyok aki feküdt itt vele. Dobozok vannak a szobában mindenhol... 

Amikor először láttam meg, tetszett a mosolya. Szép volt a szeme. Kalap volt rajta. Szeretem ha más egy férfi, ha kitűnik a többi közül. Láttam rajta, hasonlítani sem akar. Oda jött hozzám, és elvitt táncolni szó nélkül. A szeme nevetett a szájával együtt. Majd egy pohár italra invitált, de elutasítottam. Eltűntem a tömegben. Nem tudom miért, de így éreztem akkor. 

Hónapokkal később járunk. Jeles fesztivál. Láttam egy férfit, a színpadon zenélt. Tetszett a mosolya. Szép volt a szeme. Kalap volt rajta. Nem hasonlított senkire. Tetszett ahogy a szeme sarkából szemmel tartott, miközben minden dobverést a helyén hagyott. Tetszett, hogy nem rontja el a zenét, mégis rám figyelt. Elmosolyodott, amin elmosolyodtam én is. Pár nappal később egymás mellett sétáltunk. Össze akadt a tekintetünk, többször is. Még egy koncert, még egy elcsípett tekintet. Megismerte a szemünk egymást. 

Kutatni kezdtem ki lehet. Nem kellett sem Sherlocknénak, de még csak Miss Marplenek sem lennem. De még Colombo soha nem látott felesége sem voltam. Megtaláltam. És tudtam, már egyszer találkoztunk azelőtt. És jött a felismerés, egyszer faképnél hagytam. Láttam párkapcsolatban van. Láttam boldog. Láttam rengeteg fotót. A kíváncsiság nem hagyott, egy másik oldalon be is kedveltem egyet. 

Pár nap múlva zizegett a telefonom, láttam ő kedvelte az én képem. Hát jó, én egyet vissza. Ő egyet vissza. Ezt pereken keresztül csináltuk. Egyszer csak abba maradt. Azóta eltelt 3 hónap, semmit nem tudtam róla. Nem ismertem. Csak a szemét és a mosolyát ismertem. De azt minden porcikájában. 

Most itt fekszem az ágyában. Költözik és az utolsó nő vagyok aki feküdt itt vele. Dobozok vannak a szobában mindenhol... 

És akkor betoppan az életedbe Ő. Csupa nagybetűvel. Semmit nem tesz, csak figyel rád. Érti amit mondasz. Érted amit mond. Nem dícsér különösképpen, nem bókol, nem flörtöl. Csak ott van. Ott van a szemedbe néz, a tekintete pedig a csontodig hatol. Beszélgettek, elmosolyodtok. Csak egyet tudsz: ez az amit kerestél. EZ AZ. Ez az. amitől nem fogsz tudni nyugodtan aludni. Az, ami mellett reggel nyugodtan ébredsz. Ő AZ. Ő, akit kerestél, vártál, érkezett. Csendben megjegyzi, hogy tökéletes vagy. Aztán te csendben megköszönöd. A tekintete végig fut a tested vonalán. Nem tolakodó, nem hívalkodó, nem bánt. Csak követ. Szerinte ilyen a NŐ. Szerinte ez az ami kell. Szerinte rossz helyen kerestél idáig. Megjegyzi halkan, hogy a férfi akinek ilyen apósa lesz mint Apa, horgász-zenész-autószerelő: tökéletes. És hozzáteszi, hogy ilyen feleség, pedig nincs több. Halkan bókol. Csendben udvarol. Csendben megköszönöm, és hozzáteszem, hogy a karikagyűrű az ujján, sokat változtat a helyzeten. 

Elköszön. 

Hozzáteszi halkan:

Talán egy másik életben megtalállak időben. 

A telefon képernyőzárát másodpercenként oldom fel. Bízom abban, hogy most ott lesz egy kis ikon a sarokban, vagy egy üzenet. Instagram, tinder, messenger. A ma bizonyítékai, hogy a vissza igazolást innen várjuk. 

Instant világ, instant megoldás, instant érzelmek, instant emberek. 

Én pedig egyre jobban eltörpülök. Azt érzem annyira kicsi vagyok, hogy szinte elnyom az egész világ. Nem kapok levegőt. Fuldoklom. Megint arra várok, hogy valaki megfogja a kezem és felhúzzon. Akartam valakit. Akartam őt, a kékszemű mosolyt, akinek a szemében mást láttam. Eldöntöttem, nem adom fel. Aztán teltek a napok. Megint beláttam hogy az a gesztenye amit kaparok, rohadt. 

Hát, jöjjön az újabb instant megoldás. Tinder. Ott mindig megnő a nő önbizalma, nem?

Dehogynem. 

Applikáció letölt, regisztrálás kész, tökéletes fotók kiválasztva. És már mehet is... nem kellett sokáig húzogatnom balra-jobbra. Jöttek az ismerős arcok. A fejemben pedig a gondolatok. Ezek a férfiak még mindig nem találták meg az igazit? Vagy megtalálták, csak vége lett? Vagy van valaki mellettük csak közben itt is kutakodnak? Hát, végülis ki tudja. Én is itt vagyok, nagyjából negyedjére. Az én arcmemóriám átlag feletti, de ha jó megfigyelők, Ők is megismerhetnek. 

És aztán jöttek a kellemetlen fotók. Egy ex. Vajon ha jobbra húzom egyezünk? Meg kell tudnom. Menjen jobbra. Hm, nincs értesítés.

Hopp, itt egy ki nem bontakozott szerelem. Jobbra? Menjen, veszteni valóm nincs. És egy match. Meglepődés magas foka. 

Vajon meddig játszhatom? 

Csak őt akarom megtalálni, a kékszemű mosolyt. És már meg is van. Jobbra, nem kérdés! 

Nincs értesítés. 

Elég egyértelmű, az érdeklődés egyoldalú. Hát, szivecském, ezt bebuktad. 

Várjunk csak! Most tényleg, hagyod hogy egy applikáció eltántorítson, nyuszi? 

Nem nem, nem az applikáció. A józan ész. Nem keres, nem hív, nem érdeklődik. Mégis mire vársz? Mit akarsz még tőle?

Játssz. 

És még egy ismerős arc. 

A szomszéd fiú.

Amióta ide költöztem, volt egy sejtelmes vágyam. Hogy a nevét megtudjam. Semmi több. Csak a neve. Hallottam már gitározni. Szökött már be nyári éjjelen a cigiének füstje. Hallottam már az ajtó becsukódását. De soha nem tudtam meg ki. Egészen két héttel ezelőttig, míg egy véletlen folytán meg nem találtam. Megtudtam a nevét is. És most láss csodát, itt a fotója előttem egy társkereső applikáción. Számomra ő az volt, aki után titkon mindig visszafordultam a sarkon, csak mert érdekesnek találtam a titokzatosságát. Hát, nyuszi légy bátor. Jobbra! 

És MATCH: Hogy mi? Egyezünk? Vele? Tegnap rám köszönt a lépcsőházban. 

Másnap reggel jött az üzenet tőle. Van-e kedvem beszélgetni. Hogy van-e? Nem kérdés. Maga a titok vagy számomra. 

És szó szót követett, mondat mondatot. Egész napos beszélgetés. És aztán egy kellemetlen szituáció folytán ami lehetett volna kellemes is. megjelentél. A lakásajtóban. 3 nő nézett rád, rajtam kívül. Őket elküldtem. Te pedig megelővacsoráztál nálam. 

Aztán elmentél edzésre. 

Láttalak visszajönni. 

Aztán írtál, hogy fáradt vagy és nem megyünk sehova ma este. 

Nem vagyok buta lány. 

Megint bebuktam. 

Itt ülök az ágyon, a billenyűkön kopácsolva, és másodpercenként oldom fel a képernyőzárat. Szeretném ha írnál, szeretném ha ma pótolnánk a tegnap estét. Szeretném ha az én Titkom lennél. 

Csak azon tudok gondolkodni vajon rosszul csináltam-e valamit. 

Egy pohár borral és cigi ízzel a számban mosolyodtam el, amikor oda pillantottam, és össze akadt a tekintetem. Szerelem első látásra. Szokták mondani. Valami ilyet éreztem. 

Mostanában számtalanszor éltem át a keresztbe tett láb és kar helyzetét egy randevún. Kicsíptem magam, oda ültem és így tettem mintha élvezném. Aztán fél mosollyal reméltem, hogy vagy minél előbb vége lesz, vagy valami különös oknál fogva elalélok. 

Nem történt meg. 

Most pedig egy kósza mosoly, egy össze akadt tekintet elég volt ahhoz, hogy ne akarjam keresztbe tenni a karom és a lábam. Csak mosolyogni. Csak elveszni a tekintetében. Széles szájú kisbéka. Ez maradt meg. Mikor a hangját meghallottam, amikor hozzám ért, megfogta a kezem. Amikor megcsókolt. 

Belemásztam nyakig. Azt éreztem minden úgy van ahogy annak lennie kell. Azt éreztem megtaláltam magam, benned. 

Akarom, hogy ebből legyen valami. 

Akarlak. 

Az életünkben nagyon sokszor kapunk ígéreteket. Olyanokat amik mint egy élére vasalt ing, felöltöztetik a tisztánlátásunkat. Sőt, az ing mellé jár egy szemfedő is. Mindezt csak azért hogy a józan ítélő képességünk ne tudjon felszínre kerülni. Ezek az ígéretek beülnek a mindennapjainkba. Körbefonják a gondolatinkat. Olyan ígéretek ezek, mint a "Én más vagyok" "nem bántalak meg" "ne általánosíts, én nem hagylak el" "bennem bízhatsz" "szeretni foglak" "hamarosan előléptetünk" "emelünk a fizetéseden, csak egy kis türelem" vagy a "szeretlek". Mindegyik mondat olyan, hogy már csak a gondolata is megnyugtat. Ha ezt halljuk mástól, méghozzá meggyőzően, akkor egyszerűen ránk ül a csendes béke, és befogja a szemünket. Ezek azok az ígéretek, amik miatt később nem fogjuk látni, hogy Ő nem más, hogy Ő bánt, hogy az általánosítás mégis csak igaz, elhagy, hogy benne sem kell teljesen bírni, hogy, nem fog örökké szeretni, hogy nem léptetnek elő, és a fizetés sem lesz több. Sőt, megkockáztatom, az sem biztos hogy szeret. 

Mit akarok ezzel mondani?

Közel sem azt, amit vársz. Nem azt mondom hogy ne bízz, hogy ne higgy el semmit. Azt gondolom, hogy a kezdeti kételkedés után, mindent el kell hinni. Hogy el kell jönnie annak a pontnak, amikor azt mondod, hogy ez "Nem csak üres ígéret'". Amikor ez a pont megvan, és teljes mell-váll-hát szélességgel bele engeded magad a bizalomba, akkor fogod tudni, hogy volt-e értelme. Ha nem igazi, akkor pofára fogsz esni. Nagyon fog fájni, lehorzsolja a lelked, megtépi az önbizalmad, elveszi a hited. Nem akarsz szerelmes lenni, nem akarsz barátokat, nem akarsz új munkát. egyszerűen üres leszel. Csak túl élni, és nem meg élni akarod a napokat. Normális. Nincs ebben semmi furcsa. Sőt, enélkül soha nem tudnád meg mi az, ami majd őszinte lesz. Gondolj bele, hogy a sok pofon nélkül hogy tudnád meg azt, milyen az igazi? Nem lenne viszonyítási alap. Nem tudnád, hogy annál van sokkal jobb. (Hozzá teszem sokkal rosszabb is, tehát azért ésszel a váltogatással.) És ha jön a sokkal jobb, és ha megkapod az ígéreteket, baráttól, barátnőtől, munkahelyről, családról, bárhonnan... akkor add bele magad. Mert lehetsz te bármilyen önfejű, hiheted azt hogy na majd most majd most résen leszek, most majd észreveszem amikor már csak üres ígéreteket dobál, nyitva lesz a szemem... nem lesz. Soha nem lesz annyira nyitva a szemed, hogy észrevedd időben. Mindig rád fog ülni, mindig rád fogja adni az élére vasalt inget és a szemfedőt. Mindig rád fog ülni az ígéret, és eltakarja a szemed. És ez így is van jól, mert ez van nekünk. Mert ilyenek vagyunk mi. Romantikusok ... 

Egyetlen egy torokszorító érzés mászott a bőröm alá: megint megtörténik. Nem volthosszú, kérész életű kapcsolat volt ez. Mégis azt éreztem az, hogy megint megtörténik, az hogy megint elhagynak, a csontomig hatol. Azt éreztem elevenen el tudnék égni, mert megint kudarcot vallottam. Kudarcot valaki előtt, akinek megakartam felelni. Kudarcot a szüleim előtt, akiknek bizonyítani akartam, hogy most, ez a férfi lehet a másik felem. Kudarcot a barátaim előtt, akiknek alkalmam se volt bemutatni azt az embert, aki miatt hanyagolni kezdtem őket. És kudarcot magam előtt. Legfőképp magam előtt, mert megint nem voltam elég jó. Kudarcot vallottam, mielőtt egy kapcsolat elkezdődhetett volna, azelőtt bele buktam. 

És szenvedtem. Sírtam, könyörögtem, szűnjön meg az érzés. Vagy én. Mindegy, csak múljon el, mert nem bírom ki mégegyszer. Mindenhol fájt, kívül belül. Olyannyira fájt, hogy megint sebeket martam a kezemre. Kényszercselekvés, amit akkor teszek ha valami belül fáj. Elkezdtem marni magam, hogy az jobban fájjon. Hát sikerült. 2 hatalmas sebet okoztam a kézfejemre, ami miatt jelenleg az ujjam is nehezen tudom behajlítani. Akárhányszor ránézek eszembe jut, hogy kudarcot vallottam. 

Hogy megtörtént megint. Már háromszor. Minden alkalommal nagyon fájt. És most azért szenvedek, mert ő mondta, hogy bízhatok. Hogy teljes mell-váll-hát szélességgel beleengedhetem magam az érzésbe. Tartottam magam elég sokáig. Nem engedtem el magam. Mindig bennem volt az egy lépés távolság az érzéstől. Nem is furcsa ez, hiszen néhány hétről beszélünk. 

Viszont valami megváltozott bennem karácsony este. Talán az ünnep szelleme, vagy csak az övé, a lelke, a jelleme. Valami körül lengett és szinte hátba rúgva rúgott bele az érzésbe. És beleestem. Azt éreztem, nem zavarnak a kis hibái. Azt éreztem, hogy beleestem abba a bizonyos gödörbe. És itt van, velem van. Bújik, ölel, csókol, szerelmeskedik, számít rám, számítok rá. Az övé lettem. És reggel mikor felkeltem, és ránéztem, azt éreztem, akarom. Bántottak már sokszor, de ő nem fog. Ő itt van nekem, velem. És marad. Ő nem csak beköszönt. Ő marad.

Tévedtem. 

Megint. 

Elköszönt. 

Még mindig nem tudom mi a helyes, még mindig nem tudom tudnod kellene-e a gondolataim. Ezerszer akartam neki kezdeni és ezerszer gondoltam hogy leírom. 

Hát, itt van.

Estem arcra. Sokszor. Eldöntöttem, még egy férfiben nem fogok megbízni. Valami furcsa módon benned akaratomon kívül is sikerül. Szembe szálltam már mindenkivel aki lebeszélni akar rólad. Nem tudom mit tudsz, mivel vagy különlegesebb bárkinél aki eddig közeledett felém. Csak azt tudom, hogy az VAGY. Az vagy, akire akkor sem haragszom, amikor az egóm harcol velem, hogy olvassak be neked, hogy vegyem elő azt a nőt, aki hisztizni fog, dacos, és rühellem. És amikor a kis fejembe tudatodul, hogy veled kellene úgy beszélnem, neked kellene olyan stílusban válaszolnom, akkor elszáll. Lenyugszom, és nincs energiám vitatkozni, hisztizni, patáriázni. 2 hónapja ismerlek. Mégis azt érzem a lehető legmélyebbre engedtelek ennyi idő alatt. Nem akartam ennyire kötődni hozzád, főleg nem azért mert nehéz az eset. Te mondtad: "Azt tudnod kell, mi mínusz 10-ről indulunk egy normál párkapcsolathoz képest." És igen, igazad van. Sőt, lehet mínusz 100 is. Ennek ellenére azt érzem veled együtt nem hogy nullára felhúztuk, máris, de már rég pluszoljuk az elvártat. 

És nem akarok itt megállni. Nem akarom feladni. Nem akarlak elveszíteni. Azt akarom hogy velem legyél azt akarom, hogy ki kelljen még ezer ember ellen is állnom érted. Bizonyítani akarom, hogy most nem csaltak az érzékeim. És azt hogy te AZ az ember VAGY. Az, akiért megéri. 

Ezer meg egy alkalommal fogadtam már meg, be fogom a szám. Egy Csernus-előadáson mondta a Doktor úr:

"Annak adjunk tanácsot, aki kéri! Egyébkén úgyis menthetetlen."

Talán így is van. De ölbe tett kézzel kellene néznem, ahogy megint hagyod, hogy darabokra törnek? Tudod, ha én lennék a te helyedben, szeretném ha minden erőddel azon dolgoznál, hogy ne csináljak hülyeséget. Egyszerűen csak nem akarom, hogy pár hét, esetleg hónap múlva, újra át éld, amitől úgy érzem most megmenthetnélek. Persze, tudom, esélyem sincs. Ha százszor töröd össze magad, százegyedjére is.

De, azt gondolom, annak is van határa, ameddig vakság elmehet. Nem tudom mit tudott rád adni, mi az amitől ennyire nem látod, hogy hülyét csinálnak belőled. A szó szoros értelmében. Adott vagy te, egy csinos fiatal kedves nő. És adott ő, aki ezt tárgyként használja. Egy üres, szavakat jól használó seggfej. Mert valljuk be őszintén, ennél nincs több benne. Ha lenne, ez a levél nem lenne. És mivel van, így vagy te, aki még nem csak hogy hagyja, hogy hülyét csináljanak belőle, de még a kezét is nyújtja hozzá. Oké, elhagyott egyszer. Egy esély mindenkinek jár. Virágcsokor, kávé, vacsora. Tessék, tálcán adtad a második esélyt. Még ezt is megértem. De az, amit azután végig csinált, amit végig hallgattam (hozzá teszem nem esett nehezemre, mert a barátnőm vagy!) hogy hogy bánik veled. azaz hogy hogy, nem bánik veled... az azért minden viccet felül múlt. És ezek után, faképnél hagy, "mert neki ehhez nincs kedve amúgy se" ...   

Ezek után neked elég, egy jól összeszedett kampány beszéd - egy elcsépelt szeretlek (aminek a ti esetetekben, ne haragudj, de semmi jelentősége nincs) és megint ott ülsz mint a kiskutya. Ha a lányom lennél, nem ezt a levelet kapnád, hanem egy orbitális nagy pofont. És egy kérdést, hogy normális vagy te? Mert sok hülyeséget csináltam én is, és vállalom is a felelősséget. De az, hogy valaki ennyire használjon, na ezt nem. 

Egyszer Laci mondta ezt: "Ha igazi féreg lennék, elvinnélek néha moziba, vacsizni, kapnál ezt azt, aztán esténként megdugnálak. Te meg befognád a szád, mert megvan mindened. De ennyire gerinctelen férfi, szerencsére nem vagyok."

Hát, te megtaláltad, azt aki ennyire gerinctelen. Ha valakit szeret (márpedig ő merte ezt a szót használni, nem is értem?!) akkor a büdös életbe nem jut el eddig. Örülök, hogyha nem köpöm le, ha meglátom. 

Ezen felül annyit tudok mondani, hogy őszintén remélem, hogy még most időben észhez kapsz. Ha pedig nem, akkor azt kívánom, hogy fájjon annyira, hogy mégegyszer nem hogy be nem engeded az ajtódon, de még rá is csapod ha ő áll ott. Mert úgy tűnik már nem segít. 

És ha nem lesz igazam, én leszek a legboldogabb. Ha tényleg szeret, én hívom meg egy körre. Ha tényleg nem ver át, és nem egy lyuk vagy neki, akkor minden tiszteletem az övé. 

De ha nem, akkor 

Én megmondtam.

Utálom ezt mondani, és hallani is. Sőt. De tudod mit? Ezt te úgysem olvasod el. Úgysem tudod, hogy azért beszélek így rólad mert iszonyatosan szeretlek, és én tényleg. Nem úgy, és nem azért amiért ő. És mert ha majd zokogva hívsz, akkor mérgembe hozzád vágnám, hogy olvasd ezt el. 

Mert

ÉN MEGMONDTAM. 

Az illúziók veszélyesek. Nincsenek hibáik.