Még mindig nem tudom mi a helyes, még mindig nem tudom tudnod kellene-e a gondolataim. Ezerszer akartam neki kezdeni és ezerszer gondoltam hogy leírom. 

Hát, itt van.

Estem arcra. Sokszor. Eldöntöttem, még egy férfiben nem fogok megbízni. Valami furcsa módon benned akaratomon kívül is sikerül. Szembe szálltam már mindenkivel aki lebeszélni akar rólad. Nem tudom mit tudsz, mivel vagy különlegesebb bárkinél aki eddig közeledett felém. Csak azt tudom, hogy az VAGY. Az vagy, akire akkor sem haragszom, amikor az egóm harcol velem, hogy olvassak be neked, hogy vegyem elő azt a nőt, aki hisztizni fog, dacos, és rühellem. És amikor a kis fejembe tudatodul, hogy veled kellene úgy beszélnem, neked kellene olyan stílusban válaszolnom, akkor elszáll. Lenyugszom, és nincs energiám vitatkozni, hisztizni, patáriázni. 2 hónapja ismerlek. Mégis azt érzem a lehető legmélyebbre engedtelek ennyi idő alatt. Nem akartam ennyire kötődni hozzád, főleg nem azért mert nehéz az eset. Te mondtad: "Azt tudnod kell, mi mínusz 10-ről indulunk egy normál párkapcsolathoz képest." És igen, igazad van. Sőt, lehet mínusz 100 is. Ennek ellenére azt érzem veled együtt nem hogy nullára felhúztuk, máris, de már rég pluszoljuk az elvártat. 

És nem akarok itt megállni. Nem akarom feladni. Nem akarlak elveszíteni. Azt akarom hogy velem legyél azt akarom, hogy ki kelljen még ezer ember ellen is állnom érted. Bizonyítani akarom, hogy most nem csaltak az érzékeim. És azt hogy te AZ az ember VAGY. Az, akiért megéri.