Ma van a szülinapod. 

Megígértem, hogy nem leplek meg, hogy nem szervezek semmit. Természetesen nem mondtam igazat. És ezt te is tudtad. Reggel korán már a piacon voltam és egy mini tortát vettem neked. A nap végén még sikerült egy szál gyertyát is levadásznom a boltba. És eltekertem hozzád... ezután csak 3 percet kértem, hogy gyere ki. Kijöttél mert tudtad előre meg foglak lepni valamivel. 

Apróság volt, egy semmiség.

Ebben adtam oda viszont mindenemet. Azt gondolom szó még nincs arra mennyire szeretlek. Érzés van, de kifejezni nem tudom. Nem tudom sem tettbe sem szóba önteni a szerelmem irántad. Ez valami olyan mélyen lapuló érzés, ami zsigerből jön.

A legszebb dolgokat a világon, mint a szellő ami friss eső illatot hoz, a nap azon sugarát ami csak simogat de nem éget, a reggeli harmat illatát, a tavaszi virágok színét, a madarak hangját, a vízesés páráját, a hegyek levegőjét, a villámlás fényét, a dörgés hangját, a kutya simogatását, az összes mosolyomat, minden simogatásomat egy üvegbe raknám, és a világ minden szép szerelem és szeretlek szavából szőtt szalaggal körbekötném, hűség, kitartás és türelem fonallal átcsomóznám, a születendő gyerekeink kacajával megtörölném majd behinteném szenvedéllyel és szeretkezéssel és csókkal és a szerelmembe csomagolnám. 

Ezt adom szülinapodra. És mindent amit adhatok neked, magamat. 

Szeretlek.